|
2004. szeptember 30.
Égetési
gyakorlat tűzoltó tanoncoknak
 A
szeptember óta tartó tűzoltó tanfolyam részeként kedden Taszáron, a
polgári repülőtér mellett a hallgatók égetési gyakorlaton vettek részt,
melynek célja az volt, hogy a leendő tűzoltók megismerkedjenek éles
helyzetben a tűz hő és füst hatásaival. Az égetést egy 15x40 m-es
alapterületű használaton kívüli juh hodályon hajtották végre, melyet a
Kaszó Erdőgazdaság Rt. ajánlott fel a képzés céljára.


Fotó: Kőhalmi Szilvia - Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság
Szalmabálák égtek
Kigyulladt egy állattartó
melléképület Somogysárdon, az Árpád utcában. A 24 x 5 méteres épület fele
égett a benne tárolt szalmabálákkal együtt. A tűzben elpusztult három
disznó is. A kiérkező kaposvári és nagyatádi tűzoltóknak két és fél óra
alatt sikerült megfékezniük a lángokat, így a szomszédos garázsra nem
terjedt át a tűz. A kár több százezer forint, a tűz keletkezésének okát
szakértők vizsgálják.
|
|
2004. szeptember 27.
Bemutató tűzoltó készülék javító
szakembereknek
 A
németországi Fritz Emde tűzoltó készülék javító gépeket, berendezéseket
gyártó vállalat az Igazgatósággal közösen bemutatót szervezett a Baranya ,
Somogy, Tolna megyei tűzoltó készülék javító vállalkozóknak. A bemutató
során a cég által gyártott legmodernebb portöltő és ürítő berendezéseket
ismertették, amely a vákuum technológiának köszönhetően nagymértékben
megkönnyítik a tűzoltó készülék javító szakemberek munkáját. A jelenlévők
ki is próbálhatták a berendezések működését. A résztvevő vállalkozók és az
OKF képviseletében megjelent Kalászi György nyugtázták, hogy a
magyarországi tűzoltó készülék piacon megjelent a gyártó.
Megszűnt a füst a 7-es főúton
 Négy
napig tartott a tőzegmező oltása a 7-es főút melletti területen Szőkedencs
és Zalakomár között. A földmunkagéppel rövid idő alatt kialakított
víztározó medence biztosította a szükséges oltóvíz mennyiséget a gyors és
hatékony oltáshoz. A munkagép költségeit Dr. Gyenesei István a Somogy
Megyei Közgyűlés Elnöke biztosította az elnöki keretéből. A kitelepített
tűzoltó eszközök éjszakai felügyeletével a szőkedencsi Önkéntes Tűzoltó és
Polgárőr Egyesület segítette a Marcali Tűzoltóparancsnokság munkáját. Az
oltás során kipróbálták a Pirocom Kft. által forgalmazott adalékanyagot,
amely a víz oltóhatását fokozza. Az adalékanyagot Prágában készítik,
melyet a gyártó cég ajánlott fel.
Fotó:
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság - Marcali
|
|
2004. szeptember 23.
Katasztrófa-elhárítási gyakorlat
 Katasztrófa-elhárítási
és nemzetközi együttműködési gyakorlatot tartott a Somogy és a Baranya
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán Lakócsa és Drávafok
települések között, a Korcsina patakon átvezető hídnál.
A feltevés szerint egy nagy
sebességgel haladó személygépkocsi tartányos tehergépjárművet előzött és
frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő tehergépjárművel, mely az
ütközés következtében a patak partján felborult, hordós rakományának nagy
része a patakba esett. A személygépjárműben utazók megsérültek és
beszorultak a járműbe. A tartányos teherautó a baleset megelőzése
érdekében letért az útról, de felépítménye a híd korlátjába ütközött,
melynek következtében a tartály megsérült és sárgászöld maró szagú gáz
ömlött a szabadba. A kikerülő veszélyes anyag
felhője az uralkodó légköri viszonyok miatt közvetlenül veszélyeztette a
környező települések lakosságát.
A
baleset következtében a Korcsina csatorna vizét is szennyezés érte. A
szennyezett víz egy része a Drávába kerülve veszélyt jelenthet a
környezetben élő lakosságra a folyó magyarországi és horvátországi
szakaszán.
Ezért
a lakosságvédelmi intézkedések szervezésére Drávafok településen polgári
védelmi parancsnokság megalakítására került sor. A szennyezett víz Drávába
jutását az illetékes vízügyi igazgatóság szakalegysége akadályozta meg. A
gyakorlat célja a veszélyhelyzetek felszámolásában érintett szervezetek (Tűzoltóságok, Rendőrség, Mentőszolgálat,
Közútkezelő Kht., Dél-Dúnántúli Vízügyi Igazgatóság, Duna-Dráva Nemzeti
Park Igazgatósága, ÁNTSZ, Horvátország katasztrófavédelmi szervei) közötti
együttműködés gyakorlása és bemutatása a közúti balesetet szenvedett veszélyes anyagot szállító
gépjárművek mentésénél. A gyakorlaton 9db gépjármű, 38 fő tűzoltó, 6 fő a
települési polgárvédelmi parancsnokság állományából, 3 fő hivatásos
polgárvédelmi szakember, 9 fő horvát katasztrófavédelmi szakember vett
részt.

Fotó: Kőhalmi Szilvia - Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság |
|
2004. szeptember 20.
Újra ég a tőzeg a 7-es főút mellett a
Balatonparton
 Pénteken
késő este begyulladt a tőzeg a Szőkedencs melletti tőzegkitermelő
területen. Feltehetően ez a tűz is (akárcsak a tavalyi Alsóbélatelep és
Balatonfenyves közötti tőzegtűz) figyelmetlen avarégetés miatt
keletkezett. A marcali, siófoki, a keszthelyi és a nagykanizsai tűzoltók
kezdték meg a tűz oltását. A tőzeg égése során keletkező füst az éjszakai
órákban (a lefelé áramló légnyomás miatt) a területtől mintegy háromszáz
méterre húzódó 7-es számú főúton, kb. hatszáz méteres sávban nehezítette a
közlekedést, mivel a látótávolság néhány tíz méterre csökkent. A Somogy
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvette a kapcsolatot a Közútkezelő
Kht.-vel, és az érintett szakaszra figyelmeztető táblák és villogó fény
kihelyezését kérte. Szombat reggel a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és
Vízügyi Igazgatóság szakemberei is a helyszínre érkeztek annak
megállapítására, hogy honnan lehet a legegyszerűbben és leghatékonyabban
megfelelő mennyiségű vizet biztosítani a tőzeg oltásához. Addig a marcali,
balatonboglári, siófoki, nagykanizsai tűzoltók kb. 1,2 kilométerről
vízszállító járművekkel hordták a vizet a füstölgő kráterek
csillapításához. Ez idő alatt a terület nyugati oldalán húzódó patakmeder
kimélyítését és elgátolását végezték. (Gyenesei István a Somogy megyei
Közgyűlés elnöke felajánlotta, hogy az árok kotrásához rendelt munkagép
költségeit a Megyei Önkormányzat fizeti.) Vasárnap reggel összesen 4 darab
Honda szivattyút vittek a helyszínre a tűzoltók, hogy a kimélyített
patakból egyidőben, több irányba lehessen a vizet a három hektáron égő
területre vezetni. (Ekkor már kb. száz kráter izzott, füstölgött.) A hétfő
reggeli órákig a terület felén sikerült a füstölgést megszüntetni, mely
alapján várhatóan a hét második felére a teljes oltás befejeződhet. Mivel
ez az égő tartomány több kilométerre helyezkedik el lakott területtől, így
lakosságot, egészséget és értékeket nem veszélyeztet. Éjszakánként a
szőkedencsi polgárőrség tagjai vigyáznak a kihelyezett felszerelésekre.
Fotó: Benei Tibor pv. alezredes - Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság |
|
2004. szeptember 16.
60 éves a Tűzoltószövetség elnöke
 A
Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnökségi ülésen köszöntötte Farkas László
elnök urat 60. születésnapja alkalmából szeptember 16-án. Tizenhat évesen,
1960-ban lett önkéntes tűzoltó Vörsön és azóta is aktív résztvevője a
társadalmi szervezetnek. A tűzoltóemlékek és a hagyományőrzés területén is
nagyot alkotott, amikor egy év alatt, társaival és a hivatásos tűzoltókkal
összefogva felépítették a Vörsi Tűzoltómúzeumot. A sok társadalmi munkával
felépült múzeum (melyben az elnök úr 4 hónap fizetetlen szabadsága első
helyen szerepelt a felajánlások sorában) átadására 1982. augusztus 20-án
került sor. Farkas László ekkor a Községi Közös Tanács elnöke volt
Balatonszentgyörgyön. 1990-ben a vörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
elnökének és az újjá alakult Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnökségi
tagjának választották, aki egyben Vörs község polgármestere is. 1994 óta a
megyei tűzoltószövetség elnöke, és a Magyar Tűzoltó Szövetség
Választmányának, illetve Tanácsának tagja. Farkas László elnök úr a Somogy
Megyei Közgyűlés 3. ciklusának tagja, a jelenlegi ciklus tanácsnoka. Több
emlékezetes tűzoltóprogram szervezője, támogatója (önkéntes
tűzoltóversenyek, Veterán Tűzoltóautó találkozó Vörs 2002 augusztus 18.,
Túlélő lánglovagok versenye 2004. május 22-23. Kaposvár stb.).
Katasztrófavédelmi
konferencia Nagyváradon
Nemzetközi
katasztrófavédelmi konferenciát tartottak csütörtökön Nagyváradon, ahol
Heizler György Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató is részt vett. A
konferencián azt a veszélyhelyzet-kezelési központra kidolgozott
katasztrófakezelési rendszert mutatta be, amiért 2003-ban az amerikai ESRI
International cég Nívódíjat adományozott "Kiemelkedő eredmény a
térinformatikai rendszerben" címmel Magyarországon elsőként a Somogy
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak.
|
|
2004. szeptember 15.
Leégett egy burgonyatároló tetőszerkezete
Szerdán este negyed
tizenegykor riasztották a tűzoltókat az Inke melletti Jolánpusztára, ahol
egy szemestakarmány tárolására előkészített épület gyulladt ki. A 45x10
méteres használaton kívüli építmény tetőszerkezete teljesen leégett,
valamint egy nagyteljesítményű ventilátor is a lángok martalékává vált. A
csurgói, nagyatádi, nagykanizsai tűzoltók és az inkei önkéntes
tűzoltóegyesület tagjai hét sugár és kéziszerszámok segítségével három óra
alatt fékezték meg a lángokat. A tűz szerencsére nem terjedt át a
szomszédos épületekre, ahol szalmát tároltak. Mivel az idegenkezűség nem
zárható ki a rendőrség bevonásával vizsgálják a tűz keletkezésének okát.
Fotó: Hivatásos
Önkormányzati Tűzoltóság - Nagyatád
|
|
2004. szeptember 13.
Három súlyos közlekedési baleset 12 órán
belül
Tizenkét óra alatt három
súlyos közlekedési baleset történt Somogy útjain. Vasárnap este Tab
külterületén egy főzött fagylaltot szállító kisbusz egy kanyarban
kisodródott és a szemközti árokba borult. A járművezető lába a busz alá
szorul, őt a kiérkező tabi és siófoki tűzoltók feszítő-vágó segítségével
szabadították ki. Kilenc óra előtt az M7-es 110-es kilométerszelvényénél
egy Skoda Oktávia szarvassal ütközött, majd a szalagkorlátot átszakítva
árokba hajtott. A két utas közül egyikük beszorult az autóba, őt a siófoki
tűzoltók emeltek ki. Mindkét személyt súlyos, életveszélyes sérülésekkel a
siófoki kórházba szállították. Hétfőn kora reggel egy fonyódligeti
autószalon előtt ütközött össze két kamion. Az egyik zöldségféléket
szállított, míg a másik külföldre vitt volna új személyautókat. A műszaki
mentés idejére a forgalmat Lengyeltóti irányába elterelték. A
balatonboglári önkéntes tűzoltók egy beszorult személyt vágtak ki az
összetört kamionból, valamint biztosították a helyszínt. Délután egy
órától egy sávon megindulhatott a forgalom.

Fotó: Önkéntes Tűzoltóság - Balatonboglár |
|
2004. szeptember 10.
Hétvégi házakat veszélyeztetett a tűz
Bőszénfa külterületén
 Ötször
riasztották csütörtökön avar-, szemét tüzekhez Somogy tűzoltóit. Ságvár
külterületén 20 hektáron foltokban égett a tarló. Balatonföldváron,
Balatonbogláron, Barcson a száraz aljnövényzet bozót kapott lángra.
Bőszénfa külterületén 5 hektáron gyulladt be gaz és aljnövényzet. A tűz
hétvégi házakat, gyümölcsöst és a közeli erdőt veszélyeztette. A
kaposvári, szigetvári, dombóvári tűzoltóknak sikerült körbehatárolni és
eloltani a tűzet, így nagyobb kár nem keletkezett. A szokatlanul sok tűz,
annak ellenére keletkezett, hogy a tűzgyújtási tilalom továbbra is
érvényben van.
  
Fotó: Kőhalmi Szilvia - Somogy Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság
|
|
2004. szeptember 06.
Tanfolyam tűzoltóknak
Tűzoltó
szakképző tanfolyam kezdődött a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóságon hétfőn, melyre a megye hivatásos és önkéntes tűzoltóságainak
állományából huszonkét fő érkezett. Az elméleti képzés a Kaposvári
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és a Katasztrófavédelem munkatársainak
közreműködésével szeptemberben és októberben lesz, melynek az Igazgatóság
ad otthont. Itt szolgálati-, műszaki mentési-, kisgépkezelői-,
katasztrófavédelmi ismereteket, valamint az alapvető szerelési fogásokat
sajátíthatják el a résztvevők. Az ezt követő két hónapban gyakorlati
képzésben részesülnek a hallgatók a küldő tűzoltóságokon, majd januárban
Budapesten teszik le a szakképesítő vizsgát.
Elsősegély
a marcali tűzoltóknak
Az éves továbbképzési terv
részeként a marcali mentőállomás mentőtisztjének előadásával
elsősegély-nyújtási ismereteket kapnak a marcali tűzoltók. Tudásukat év
végén szakmai beszámoltatással ellenőrzi a parancsnokság vezetése.
Fotó: Hivatásos
Önkormányzati Tűzoltóság - Marcali
|
|
|
|