Folytatódik a küzdelem a „csendes gyilkos” ellen

A katasztrófavédelem 2013-ban különösen nagy hangsúlyt fektetett a szén-monoxid-mérgezések elleni küzdelemre. A szén-monoxid-mérgezés embert és háziállatot egyaránt fenyeget, ám a kockázat jelentősen csökkenthető.

A szén-monoxid-mérgezésről vagy annak gyanújáról szóló bejelentések száma – tekintettel az egyre több érzékelőre – háromszáznegyvenkettőre emelkedett, végül háromszázhetvenhatan szenvedtek valamilyen sérülést vagy enyhébb mérgezést. Sajnos 2013 sem múlt el tragédiák nélkül, összesen tizenhárman vesztették életüket az országban a „csendes gyilkos” miatt. Somogy megyében tizenötször riasztották szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a tűzoltókat, de haláleset nem történt. Pedig a szén-monoxid-mérgezés megelőzhető.

  • A tragédiák többsége a tüzelőberendezések nem megfelelő üzemeltetése miatt fordulhat elő, ezért nagyon fontos, hogy az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízzunk meg. A gondos munka ugyanis a garancia a műszaki követelményeknek megfelelő és biztonságos rendszerek működésére.
  • A másik nagyon fontos tényező a kémény. Ugyanis ha ennek a járata leszűkül (beleköltöznek a madarak, darazsak, esetleg a lehulló tégla vagy vakolat miatt), akkor az égéstermék egy része vagy egésze visszaáramlik az épületbe. Ha ez bekövetkezik, akkor a lakásban lévő levegő szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik. Persze a kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (a fagy, a dinamikus hőterhelés vagy a különböző olcsó, de annál veszélyesebb tüzelő anyagok lerakódása miatt.) Egyes családok - anyagi helyzetük miatt - ugyanis elhasznált ruhaneműt és egyéb éghető anyagot is a tűzre dobnak, ám ez fokozott kockázattal jár.  Ezért elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése, így előzhetők meg a tragédiák. A saját érdekünk tehát, hogy ne akadályozzuk a rendszeres kéményseprői ellenőrzést, felülvizsgálatot, szükség szerint a kémény tisztítását, és fogadjuk meg a szakember tanácsait.
  • A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban igen népszerű a nyílászárók cseréje. Ezek nagyon jól záródnak, nem engedik be a hideg, adott esetben a meleg levegőt, számolni kell azonban azzal, hogy ezáltal jelentősen csökken az épületbe jutó oxigén mennyisége. A tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, így a kémény – még ha jó állapotú, akkor sem – képes az égésterméket elszállítani. Így tökéletlen égés alakul ki és csak idő kérdése a szén-monoxid halálos mennyiségű felhalmozódása.

 

Sőt a levegőellátást és az égéstermék elvezetést jelentősen rontják a konyhai páraelszívók, mellékhelyiségek szagelszívói, szárítós mosógép vagy a mobilklíma. Ezek – főként a műanyag nyílászárókkal felszerelt épületekben - képesek megfordítani a kéményekben az áramlás irányát, az égéstermék nem tud távozni, és a berendezések közelében elindul a szén-monoxid dúsulása.  Épületen belül ezért fontos gondoskodni a levegő pótlásáról, a helyiségekben rendszeresen szellőztessünk. Nem lehet akadály a téli időszak és a néhány percig beáramló hideg levegő sem. Elmulasztása viszont akár a szén-monoxid felhalmozódáshoz vezethet.

Ha minden óvintézkedést megtettünk, de még növelni akarjuk a biztonságunkat, akkor vásárolhatunk és használhatunk szén-monoxid-érzékelőt. Az érzékelők akkor tudják betölteni kellőképpen funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, azt a gyártó előírásainak megfelelően telepítjük és használjuk, az érzékelőt élettartama (ami általában 5 év) lejárata előtt lecseréljük. A szén-monoxid-érzékelők használata jelenleg nem kötelező, de miután életet menthet, mindenképpen ajánlott.

Ezekben a készülékekben az elemeket is rendszeresen ki kell cserélni. Számos esetben riasztották ugyanis a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeit, mert jelzett a szén-monoxid-érzékelő, majd kiderült, hogy csak gyengülnek az elemek. Ezért ajánlott szem előtt tartani az elemek szavatossági idejét, s kicserélni azokat.

S az sem mindegy, hogy milyen érzékelőt vásárolunk, csak megbízható cégtől, minősített szén-monoxid-érzékelő nyújt kellő biztonságot. Az EU bármely tagállamában és Törökországban gyártott vagy forgalomba hozott, illetve az izlandi, liechtensteini, valamint a norvég gyártású érzékelők elfogadhatóak.

Mindezen túl a szén-monoxid veszélyeivel is tisztában kell lenni, a kockázatot nem szabad alábecsülni azért, mert "eddig is minden rendben volt". Ez a gáz ugyanis színtelen, szagtalan, ezért érzékszerveinkkel lehetetlen észrevenni. A késői felismerés viszont könnyen tragédiához vezethet.

 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap