Tartalomjegyzék

Országos elismerés a somogyi műveletirányítónak

2020. július 29.

A katasztrófavédelemnél évek óta hagyomány, hogy a havonta megtartott igazgatói értekezletek adnak alkalmat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó és a kerek születésnapjukat ünneplő kollégák köszöntésére. Az ünnepélyes rendezvényre a koronavírus-járvány veszélye miatt júliusban sem kerülhetett sor, az elismeréseket az érintettek szolgálati helyükön veszik át.

Július 4-én Fonyód közelében, egy vasúti átjáró előtt árokba hajtott egy gépkocsi. Badacsonyi József Balázs éppen éjszakai szolgálatából tartott hazafelé, amikor észlelte a balesetet. Azonnal félreállt és látta, hogy a gépjármű sofőrje zaklatott állapotban próbál kiszállni az autóból. A tűzoltó törzszászlós segített a vezetőnek kiszállni a sérült gépjárműből, miközben folyamatosan tájékoztatta a megyei műveletirányítási ügyeletet. A gépjármű átvizsgálása közben észrevette, hogy szivárog belőle az üzemanyag, emiatt a vezetőt biztonságos távolságba kísérte. A tűzoltóegység, a mentők és a társszervek kiérkezésekor tájékoztatta őket a megtett intézkedéseiről. Példás helyzetfelismerésével, határozott intézkedéseivel megakadályozta, hogy az esemény tragikus véget érjen. Badacsonyi József Balázs tűzoltó törzszászlóst, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányítási ügyeletének műveletirányító referensét dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismerésben részesítette.