Ismét bizonyított a KÖTÉL Egyesület

2020. augusztus 10. 16:18

Éves minősítő gyakorlaton vettek részt a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltói hétfő délelőtt.

A feltételezés szerint a desedai látogatóközpont területén egy tárolót villámcsapás ért, amely ennek következtében kigyulladt. Légzőkészülékben, vízsugár fedezete mellett a beavatkozók rövid időn belül felderítették a helyszínt és egy embert kimentettek a füsttel telítődött tárolóból, majd biztonságos helyre vitték. A vihar miatt több fa is veszélyesen megdőlt a látogatóközpont környezetében, amely veszélyt jelentett az arra közlekedőkre. Az egységek magasból mentőről, valamint alpintechnikával, motorfűrésszel a veszélyes fákat, faágakat eltávolították.

Az egyesület tagjai mindkét feladatot szabályszerűen és gyorsan megoldották. A gyakorlat értékelése során elhangzott: a tűzoltásvezető hatékonyan irányította a beavatkozó egységeket, az önkéntesek a szakma szabályainak megfelelően, gyakorlottan hajtották végre a felderítést, az életmentést, a tűzoltást és a műszaki mentést. A gyakorlat során kiderült, hogy az önálló beavatkozást vállaló egyesület állományának szakmai felkészültsége magas színvonalú, eszközeinek, felszereléseinek bevethetősége széleskörű. A minősítő oklevél megszerzésével az egyesület újabb egy évre magáénak tudhatja a jogosultságot, hogy önállóan, a hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül is végezhet tűzoltási és műszaki mentési feladatokat.

A KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltói a megye számos pontján segítik a katasztrófavédelem munkáját, riasztható állományuk évente több mint száz alkalommal közreműködik veszélyelhárítási-, tűzoltási- és műszaki mentési munkálatokban.

Fotó: Somogy MKI


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap