Fél év alatt több, mint százharminc lakástűz

2024. július 09. 14:39

2024 első félévében 131 lakás gyulladt ki Somogy vármegyében, kilenccel kevesebb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A lakástüzek következtében idén tizenhárom ember sérült meg, egy idős emberen pedig már nem lehetett segíteni.

Harminckét esetben a kéményben keletkezett tűz, tizenhétszer a hálószobában, tizenötször a konyhában, tizennégyszer pedig a nappaliban csaptak fel a lángok. Ám többször előfordult olyan is, hogy a tároló helyiségből, erkélyről vagy akár a fürdőszobából indult ki a tűz.

A leggyakrabban nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés, vagy dohányzás vezetett tűzhöz. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében három lakástűz után indult tűzvizsgálat.

A 131 tűzzel érintett otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat. A tűzesetek károsultjai legtöbbször az idős emberek, ezért az ő körükben különösen fontos az odafigyelés, hiszen életkorukból, egészségi állapotukból fakadóan nagyobb az esélye az olyan tüzek keletkezésének, amelyek előidézője lehet a feledékenység, a figyelem lanyhulása, a tűzvédelem elhanyagolása.

Szén-monoxid miatt 2024 első felében kettővel többször, huszonkilencszer riasztották a somogyi tűzoltókat, mint egy évvel korábban. Kilenc ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, azonban halálos áldozatot nem követelt a gyilkos gáz Somogyban, köszönhetően annak a tizenkilenc szén-monoxid érzékelőnek is, amelyek időben jelezték a bajt.

A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedését egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelő megbízhatóan jelzi.

(https://katasztrofavedelem.hu/33883/szen-monoxid-erzekelok)

Fotó: Illusztráció

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap