Vizesárok, szalmabála piramis és egy harckocsi – a tűzoltók is leküzdöttek minden akadályt

2025. május 12. 14:26

Mintegy ötszázan álltak rajthoz a Cross Runon, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szombati terep-akadályfutó versenyén, Kaposváron. A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a munkahelyi csapatok között és egyéniben is bizonyítottak. 

Száztízen vállalkoztak a nyolc kilométeres táv teljesítésére. Landor Patrik, az egyik legfiatalabb kaposvári tűzoltó 45 perc alatt teljesítette a 30 akadállyal tűzdelt, 8000 méteres próbatételt, ezzel korosztálya (19-34 évesek) hatodik leggyorsabbjának bizonyult. Gaál Attila (vármegyei tűzoltósági főfelügyelő) szintén benevezett a nyolc kilométeres kihívásra, amelyen a 9. helyet szerezte meg az 50 év felettiek korcsoportjában.

Az egyéni verseny után a munkahelyi csapatok álltak rajtvonalhoz, köztük rendőrök, katonák, tűzoltók, valamint több kaposvári cég négyfős együttese. Az indulókra a négy kilométeres versenypályáján tizenöt akadály várt: kúsztak, másztak, futottak az indulók. A terepen folyamatos szintkülönbséggel szembesültek, szalmabálákon küzdötték át magukat, majd a vizesárok sem szegte kedvüket, ahogy a harckocsi alatt is gond nélkül átmásztak, cipeltek homokzsákokat, kúsztak háló alatt. Kadarkuti Csabáné Gulyás Gréta (az igazgatóság ellenőrzési szolgálatvezetője) és dr. Antalicz-Gergelics Natália (a Somogy Vármegyei Védelmi Bizottság titkár-helyettese) rajtoltak először a FUTÓTŰZ csapatból, őket Landor Patrik és Horváth Attila (Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója és szerparancsnoka) váltotta a pályán. A 17 munkahelyi csapat mérte össze képességeit, a tűzoltók a negyedik legjobb időeredménnyel zárták a nem mindennapi megmérettetést.     

 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap