Visszatértek egykori, második otthonukba a tűzoltók

2026. október 15. 15:30

Bajtársi találkozóra gyűltek össze szerdán a nyugállományú tűzoltók Barcson, hogy felelevenítsék a múlt emlékeit, megosszák a jelenlegi állománnyal a tapasztalataikat, és megtekintsék a technikai eszközök fejlődését.

A szépkorú lánglovagokat Krám István tűzoltó ezredes köszöntötte a laktanyában, a megyei katasztrófavédelmi igazgató köszönetet mondott a nyugdíjas tűzoltók több évtizedes, áldozatos munkájáért. Vidák Balázs tűzoltó alezredes, barcsi tűzoltóparancsnok pedig a tűzoltóság működéséről és a jelenlegi állomány bevetéseiről beszélt az elődöknek, majd a kerek születésnapjukat ünneplőket is felköszöntötte: a 60 éves Kolics Tamást, a 75 éves Bázing Györgyöt, Otártics Györgynét, Pandur Istvánt és Horváth Lászlót, a 85. születésnapját ünneplő Csordás Józsefet, és a 90 éves Vass Jánost. 

Az egykori bajtársak beszélgettek a régi idők nagy bevetéseiről, a szakma kihívásairól. Majd az összejövetel a napi szolgálat által készített ünnepélyes ebéddel, valamint az elhunyt bajtársakról való megemlékezéssel zárult, megerősítve a tűzoltó társadalom generációkon átívelő összetartozását.

 

Fotó: Barcs HTP


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap