Közösségi szolgálat

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a közösségi szolgálat azért jött létre, hogy a középiskolás, érettségire készülő tanulók szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől függet-len tevékenységet tudjanak végezni, amivel tesznek a közért, és amivel saját jellemüket is formálhatják.

A közösségi szolgálat során a gyerekek fejlesztik készségeiket, szélesítik látásmódjukat, hiszen közelebb kerülnek olyan tevékenységekhez, amelyek a köz javát szolgálják. A diák az iskolai oktatás mellett új, életszagú tapasztalatokat szerezhet, megismerkedhet a közösségi szolgálat-ban részt vevő szervezetekkel, működésükkel, hivatásukkal, azokkal a társadalmi problémák-kal, amelyeket az adott szervezetek kezelni hivatottak. A gyerekek aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénként próbálhatják ki magukat, önkéntesen tehetnek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítására, idővel megtanulják, felelősséggel tartoznak magukért, egymásért és másokért is. 

A katasztrófavédelem közösségi szolgálata eközben nem csupán a mások iránti felelősségválla-lásra, de saját maguk védelmére is meg kívánja tanítani a gyermekeket. Hivatásunkat két úton próbáljuk megismertetni a gyerekekkel, az elmélet és a gyakorlat eszközével. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot igyekszünk a valósághoz közelíteni, plasztikusabbá tenni, hogy a gyerekek átérezhessék, a veszélyforrások valós fenyegetések, katasztrófa bárkit érinthet.
A gyerekeket biztonságos, ámde valós szituációkkal ismertetjük meg, megtanulhatják mind a polgári védelem, mind a mentő tűzvédelem, mind az iparbiztonsági munka területén, hogy mit tegyenek másokért vagy saját magukért baj esetén. 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap